2009. július 16., csütörtök

Csínytevők

Nem merült fel rasszista indíttatás a kerepesi általános iskola egyik diákjának júniusban történt megverése kapcsán az eljárás jelenlegi állása szerint" – közölte az ügyben eljáró gödöllői rendőrkapitányság sajtóreferense. 

Remek, vivát és éljen! Nagy kő esett le a szívemről, hogy a cigány gyerekek nem Nagy-Magyarországot ábrázoló pólója miatt verték meg áldozatukat, hanem mert csak. Mint mondták a rendőröknek, gyerekcsínynek szánták, ezzel akarták felhívni magukra a figyelmet. A szívünk megszakad, szegényekre senki sem figyel, és ilyenkor nincs mit tenni, hát megvernek egy lányt. (Az nem jutott eszükbe, hogy jó bizonyítvánnyal hívják fel magukra a figyelmet.) Valami perverz indíttatásból mobiltelefonnal rögzítették, amint többszörös túlerőben gyepálják szegény lányt, majd a felvételt közzé is tették az interneten.


A rendőrség szerint a gyerekcsíny-teóriára utal a kisfilm címe: Iskolai box. Csak elismerés illeti a nyomozókat ezért a briliáns következtetésért, biztos jó sok Columbót néztek. Fogok néhány jattos fiatalembert, jól megverünk valakit, majd az interneten közzétett felvételnek ezt a címet adom: A virágos réten hancúrozó aranyos gyerekek. A rendőrség szerint tán majd azon vallomásomat támasztja alá a felvétel, hogy mi csak játszani akartunk egy virágos réten.

Csínytevésekkel rogyásig van az ország. Nemrég adtunk hírt egy esetről: egy tizenkét éves kislányt a biciklijéről rúgtak le a cigányok, kiforgatták a zsebeit, azzal fenyegették, hogy megerőszakolják, s az áldozat félelmében bepisilt. A gazdasági bűncselekményekkel megvádolt cigány vezér, a jó Kolompár Orbán pofátlanul csínytevésnek titulálta az embertelen, gyáva gaztettet. A bűncselekmények bagatellizálásában kiváló társ a magát közírónak tartó Kende Péter is, aki az olaszliszkai gyilkosokat gyakorlatilag felmentve arról beszélt, ha ő azt hitte volna, hogy elütötték a gyermekét, lehet hasonlóképpen cselekedett volna. Marian Cozma is nyilván késelős csínytevőknek eshetett áldozatul, a támadók hiába szedték a bodzát, senki nem figyelt rájuk, valami mást kellett művelniük.

A csínytevés szó becsületét vissza kell szerezni. Elsőként rajzoljon mindenki vicces bajuszt a képemre!

(Balczó Mátyás - MH)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.