Ön a Hír Tv kérdésére, amely a Jobbik feloszlathatóságát tudakolta, úgy nyilatkozott: elméletileg megvan a lehetőség egy párt feloszlatására, de konkrétan nem foglal állást, mert nem szeretne befolyásolni egy esetleges jogi eljárást. Ezzel a kijelentésével Ön azt a képzetet keltette, mintha a Jobbikkal kapcsolatban valamiféle jogi eljárásról vagy annak lehetőségéről tudomása lenne.
Kijelentésének a fenti módon való megfogalmazását elfogadhatatlannak tartom, és kíváncsi lennénk az Ön véleményére azzal kapcsolatban, hogy feloszlathatónak tartja-e az ország tönkretételéért felelős SZDSZ-t és MSZP-t vagy éppen a felmerült sorozatos pénzügyi visszaélések miatt az OCÖ-t, esetleg a Mazsihiszt, amely működésével még a hazai zsidóság egy jelentős részében is megütközést kelt.
Amennyiben Ön a kijelentését úgy értette, hogy az minden pártra vonatkoztatható, akkor a demokratikus jogállam tekintélyének megőrzése érdekében a nyilvánosság előtt pontosítania kellene azt. Ha viszont kizárólag a Jobbikkal kapcsolatban foglalt állást, ahogy azt a média és ezáltal a közvélemény is értette, akkor véleményem szerint Ön, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke durván kilépett a pártatlanság kereteiből, és szégyent hozott arra az intézményre, amelyet a legmagasabb szinten képvisel. A legkevesebb, ami egy ilyen méltatlan helyzetben elvárható, hogy sürgősen bocsánatot kér a Jobbik tagjaitól és attól a közel 430 ezer választópolgártól, akik néhány héttel ezelőtt – élve demokratikus jogaikkal – ezt a pártot találták méltónak arra, hogy őket és ezáltal Magyarországot képviselje az Európai Parlamentben.
Tisztelettel: Vona Gábor, a Jobbik elnöke
2009. július 20., hétfő
Vona a cionista főbírónak: a Mazsihiszt kéne feloszlatni, nem a Jobbikot
Morvai frappáns levele Göncz Kingának
Olvasom, hogy Ön felháborodott a jobbikos európai parlamenti képviselők által viselt ruházaton. Megértését kérve ezúton tájékoztatom, hogy öltözködéssel és szépségápolással kapcsolatban sem most, sem a jövőben nem Önre gondoltunk tanácsadóként. Annak eldöntését pedig bízzuk a választópolgárokra, hogy Szegedi Csanád öltözködése és megjelenése avagy az Ön öltözködése és megjelenése okoz -e több szégyent és kellemetlenséget Magyarországnak.
(Kuruc.info)
Személyes megjegyzésem:
Göncz Kinga, nem szólalt, meg akkor, amikor a magyart ütötték felvidéken előző év novemberében Dunaszerdahelyen (s csak egy azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kérnek-hez volt bátorságuk!) Nem szólalt, meg amikor Kárpátalján, megkéselték a Magyart, mert Magyarul beszélt. Akkor, sem állt a nagy nyílvánoság elé (nem is akart), és nem védte meg a Magyarokat, pedig akkor még külügyminiszter volt. Vagy csak, legutóbb ami Bukarestben történt, a Steaua Bucuresti-Újpest Fc meccsen, igen a kifeszítet transzparensre, gondolok. S persze sorolhatnák, mert igen hosszú a bűn lajstroma. S most jött rá hogy igenis tud beszélni, és rögtön Izrael hangján szólalt meg. Nem fura? Rögtön, szerintem az első adandó alakalommal, verbálisan támadta Szegedi Csanád EP képviselőt az öltözködése miatt.
Tán csípi a szemét? Vagy fáj, látni, hogy nem sikerül, a Magyart elhallgatatni, megfélemlíteni? Fáj neki, gondolom, nagyon, mert bizony sokat, dolgozott rajta, amíg külügyminiszter volt, hogy a Magyar embereket, akik egy béke diktátum miatt a gúny határainkon kívül élnek, félelemben tartsa.
Göncz Kingának is jobb lenne, ha csomagolna, és költözne Izraelbe, hisz amit tett már értük, azért egy csendes garzonlakást, kapna, megfelelő életjáradékkal tőlük. Szerintem jobb lenne neki, míg van ideje. Hamarosan, minden bűnös, aki vétetett a Magyar nép ellen, bíróság elé fog állni, és megbűnhődik a tetteiért.
Adjon az Isten!
Johan
2009. július 19., vasárnap
Interjú Vona Gáborral az EFOTT-on
A Jobbik elnöke, Vona Gábor az a személyiség, akinektevékenységét, szavahihetőségét még a lakosság azon része is elismeri, amely elutasítja a párt tevékenységét.
Olyan hiteles ember, akinek ha eszközeivel nem is ért egyet valaki, magát a vezetőt, az "embert" respektálnia és tisztelnie kell, mert elveiért egyedülálló módon kész harcolni, és áldozatokat hozni.
De ki is Vona Gábor valójában? Dolgos politikus, és lelkes forradalmár? Az ismert politikus a bajai EFOTT fesztiválon nyilatkozott a Bulvaros.hu-nak.
A pártnak nagy a támogatottsága a fiatalabb korosztály körében. Gondolom, nem véletlen, hogy a fiatal értelmiség számára tartott rendezvényt Ön is meglátogatta.
- 2002-ben diplomáztam az ELTE bölcsészkarán, mint történész, ezért nem lehet azt mondani rám, hogy "vén róka" lennék. A közvélemény-kutatások szerint a Jobbik támogatottsága elsöprő a fiatalok körében, a mi szavazóink nagy része 40 év alatti. Abban a korosztályban, amely a leggyorsabban képes reagálni a változó körülményekhez. Az idősebbeknek ehhez több idő kell, de véleményem szerint nemsokára ott is áttörés várható. A bennünket támogató fiataloknak, fiatal felnőtteknek is vannak szüleik, nagyszüleik, akik előbb-utóbb megismerik a valódi Jobbikot majd a gyermekeiktől, és nem azt a hamis képet, amelyet a média nagy része próbál sulykolni.
Mi a véleménye az EFOTT-ról? Ön egyetemista évei alatt részt vett ezen a találkozón?
- Nagyon tetszik, de sajnos csak néhány órát tudok itt tölteni. Ezt igyekszem arra használni, hogy minél inkább beleszippantsak a fesztivál légkörébe, a legtöbb emberrel beszélgessek. A célom, hogy meghallgassam a jövendő értelmiség problémáit, örömeit, céljait, álmait, hogy válaszoljak a kérdéseikre. Átlagosan bulizós egyetemistának számítottam annak idején, ami heti egy "ereszd el a hajam" jellegű rendezvénylátogatást jelentett. Itt Baján is voltam már egyetemi táborozáson, de az EFOTT valahogy mindig kimaradt.
Családapaként el fogja engedni gyermekét hasonló rendezvényekre?
- Persze. Ezeken a rendezvényeken ugyan több alkohol fogy, mint általában, de hát mindenki volt fiatal. A drogoktól viszont szeretném mindenképp távol tartani. Nekem sikerült, aminek nagyon örülök, és szeretném, ha neki -vagy inkább majd nekik - sem lenne szükségük rá.
Hogyan szokott pihenni? Mi a kikapcsolódás az Ön számára?
- Az a minimális szabadidő, ami marad, az a családé. Persze nem egyszerű, amikor az ember dögfáradtan hazaesik, és ott várja az energiabomba kisfia az ajtóban: "Gyere apa, labdázzunk!" Ha esetleg még maradt egy kis erőm, és mondjuk a család már elaludt, akkor legszívesebben olvasok. A könyvek szerelmese vagyok. Van, aki hétvégén plázákban vagy autószalonokban szeret nézelődni, én, ha tehetem, a könyvesboltokban bolyongok. Van sok olyan szerző - pl. Hamvas Béla, Friedrich Nietzsche, Konrad Lorenz -, akik ugyan már jó pár évtizede halottak, de úgy érzem, nagyon jó barátok vagyunk. Ez ugye még nem kóros?...
A Medián politikuslistáján 61 százalékos ismertséggel áll a Jobbik elnöke, Vona Gábor. A népszerűségi listán pedig megelőzi a baloldali és liberális politikusok nagy többségét. Mennyiben változott meg az élete az ismertségének növekedésével?
- Megismernek egyre gyakrabban az utcán, sokan odajönnek és gratulálnak. Eddig én csak a pozitív oldalával találkoztam, bár biztos lesznek majd kellemetlenkedők is. Amikor belevágtam ebbe az egészbe, én az elejétől kezdve tudtam és éreztem, hogy sikeresek leszünk, és hogy akkor majd megváltozik az én életem is. Szóval fel voltam, fel vagyok készülve.
Ha be kellene mutatni a nagyközönség számára Vona Gábort, mit mondana róla?
- Ez most elég nehéz kérdés, mert ha jókat mondok róla, az öndicséretnek tűnik, ha meg rosszakat, az álszerénységnek. Maradjunk annyiban, hogy azt mondanám mindenkinek, ismerje meg ezt az embert, aztán döntsön róla maga.
Az Ön munkája nagy leterheltséggel, sok távolléttel jár. Hogyan viseli ezt a családja?
- A családom szépen, fokozatosan, de hozzászokott. A pici még csak a távolléteket tapasztalja, a feleségem pedig mindent, ami ezzel jár. Vannak rossz pillanatok, amikor nagyon nehéz a távollét mindenki számára, de mivel otthon szerető légkörben élünk, így ezeket egyszerűen túléljük. A feleségem egyébként szintén történész, és jelenleg újságíró-szerkesztőként dolgozik a barikád.hu internetes és a Barikád nyomtatott lapnál. Amikor este végre kettesben vagyunk, nem nehéz közös témát találnunk.
31 évesen az egyik legmarkánsabb szereplője a hazai politikai életnek. Ilyen fiatalon pártot irányítani nem csekély feladat. A média - nyilván tájékozatlanságból - gyakran beskatulyázza Önt. Hogyan viseli ezt, mennyire tud Ön és a környezete elvonatkoztatni ettől?
- Furcsa, de a környezetem, aki ismer, egyáltalán nem volt vevő erre a skatulyázásra. Nem is nagyon jut eszembe olyan, hogy egy barátom elfordult volna tőlem azért, amit csinálok. Van, aki nem ért egyet velem, de ez eddig nem állt számomra fontos kapcsolatok közé választóvonalnak. Én meg - nem tudom, szabad-e ilyet bevallani, de - szinte élvezem, amikor a sajtó mindenféle patás ördögnek mutat be. Ilyenkor nevetek egy jót, és csinálok valami finom vacsorát, mert imádok főzni.
Akkor árulja el végül, "mit főztek" ki idén nyáron pihenés gyanánt?
- Egy hetet töltöttünk Sopronban, és egy nagyon kedves meghívásnak eleget téve néhány napot fogunk tölteni Sümegen. Ez a nyár ezen felül nekem, nekünk egy dolgos, munkás nyár lesz. Hála Istennek! Megőrülnék a tétlenségtől.
(bulvaros.hu)
Morvai Krisztina a Fidesz euroképviselőinek: álljanak a Jobbik mellé
Tisztelt FIDESZES Európai Parlamenti Képviselőtársaim!
Azért intézek Önökhöz nyílt levelet, mert szeretném, ha a magyar nyilvánosság és választóik előtt világossá és egyértelművé tennék: az Európai Parlamentben most kibontakozó, a magyar média által folyamatosan harsogott politikai megosztásban a szemkilövető szocialisták pártjára kívánnak-e állni, avagy a Jobbikéra, amely utóbbi a szemkilövetéseknek nem az elkövetőit, hanem az áldozatait képviseli, s emellett határozottan kiáll a magyarok emberi jogai, jelesül a diktatúrával szembeni ellenállás joga mellett. Mint azt Önök pontosan tudják, a nemzetközi nagytőkét képviselő erők azért fasisztázzák le a Jobbikot és a Magyar Gárdát, hogy tevékenységünket ellehetetlenítsék, a „magunkfajta” magyar kisgazdák, kisvállalkozók, munkavállalókllenállását megtörjék, s a gyarmatosítást, földünk, nemzeti vagyonunk megszerzését akadálytalanul folytathassák. Ez az összefüggés a média aknamunkája ellenére minden gondolkodó ember számára világos. Most már azt is világossá kell tenni, hogy Önöknek ebben a megosztottságban merre húz a szívük és az értékrendjük. Kérem, hogy mielőbb tájékoztassák erről a közvéleményt, válaszlevelükben tegyék világossá, hogy melyik oldalon állnak, mert ez olyan harc, amelyben semlegesnek lenni nem lehet. Előre is köszönöm!
Ezúton szeretnék gratulálni Schmitt Pál képviselő úr európai parlamentialelnöki kinevezéséhez és szakbizottsági tisztségeikhez, brüsszeli sikereikhez. Pártjuk vezetői jogos büszkeséggel nyilatkozták a sajtóban, hogy a FIDESZ komoly befolyásra tett szert az Európai Parlamentben. Nagyon jó hír ez a hazaszeretőknek, s nagy csapás ellenfeleinknek, hiszen ily módon minden akadálya elhárult annak, hogy Önök Brüsszelben és Strassbourgban az eddiginél lényegesen határozottabban lépjenek fel Magyarország és a magyar emberek érdekében, jogaik védelmében. Most elindulhat a komoly harc a magyar föld magyar kézben tartásáért, a magyar gazdákért, Hazánk megmentéséért!
A változás már a legelső plenáris ülésen is megmutatkozott, hiszen – a Magyar Nemzet fényképe és beszámolója szerint – Schmitt Pál alelnök úr és Szájer József frakcióvezető úr egy angol nyelvű könyvet adott át az újonnan megválasztott lengyel EP elnöknek, Buzek úrnak, a 2006. őszi budapesti „eseményekről”, tömeges emberi jogi jogsértésekről. Mivel e jelenet az ülés szünetében történt, szinte senki nem láthatta, a történelmi pillanat csak a magyar sajtóban jelent meg. A rossznyelvek szerint azért, mert Önök igazából még mindig nem kívánnak az Európai Parlamentben a 2006. őszi események feltárásával és a Magyarországon kialakult emberi jogi krízishelyzettel foglalkozni, csak azt akarták „kompenzálni”, hogy én kétperces nyilvános felszólalást tartottam a témában a plenáris ülésen. (Felszólalásom a www.jobbik.hu címen látható). Nem hiszem, hogy így lenne, minden bizonnyal csak indokolatlan szerénységről volt szó, ezért nem tud az Európai Parlamentben senki arról, hogy Önök, mint az Európai Néppárt, az EP legnagyobb frakciója képviselői, Schmitt alelnök úr vezetésével most már komolyan fel kívánnak lépni a magyarországi emberi jogi jogsértések ügyében, s harcuknak meg kívánják nyerni az új parlamenti elnököt.
Kétségtelen, hogy a szemkilövető (nemzetközi és magyar) neoliberális erők – akikre eddig Önöknek nyilván tekintettel kellett lenniük – ezt a bátor elhatározást rossz néven fogják venni, de az ő gonoszságuk nem állhat az igazság útjába. A magam részéről komoly elszántsággal, minden tapasztalatommal és szakmai tudásommal Önök mellé állok e fontos tevékenységben, s számíthatunk Jobbikos képviselőtársaim támogatására is. Az utcai rendezvények brutális szétverésének abbahagyása, emberi méltóságunk és emberi jogaink visszanyerése, illetve a múltbeli cselekményekkel kapcsolatos igazságtétel kiemelkedően fontos Magyarország jövője szempontjából.
Éppen ezért én a történelmi jelentőségű fényképet minden EP képviselőtársunknak és a nemzetközi sajtónak is eljuttatom, azzal a címmel: Áttörés a magyarországi rendőri brutalitások európai parlamenti feltárásában: az Európai Néppárt nem hallgat tovább, a Parlament alelnöke veszi át a kezdeményezést.
Nagy öröm volt ez számomra, hiszen közel három éve harcolok azért, hogy a tömeges rendőri brutalitásokkal, az Önök október 23-i rendezvényén történt szemkilövésekkel és más gyalázatos tettekkel kapcsolatosan az igazság kiderüljön, az elkövetőket megbüntessék, az áldozatokat kártalanítsák. Ma már tudjuk, hogy ezek csak az első lépések voltak a magyar nép folyamatos megfélemlítésének, az emberi jogok rendszeres sárbatiprásának útján. Azóta gyakorlatilag minden egyes kormányellenes tüntetés totális rendőrterrorban zajlik, a résztvevők bántalmazásával, tömeges bebörtönzésével ér véget. Ennek a célja ugyanaz, mint más diktatúrákban: megértetni az emberekkel, hogy a diktátorral szemben semmit nem tehetnek, sorsukat, azaz hazájuk kifosztását és elszegényítését tétlenül kell nézniük. Nyilvánvalóan a FIDESZ is úgy gondolja, ahogy mi, Jobbikos képviselők: ez nem így van, a diktátorokkal igenis szembe lehet szállni, gyülekezési jogunkat, véleménynyilvánítási szabadságunkat pedig meg kell védeni.
Önök a 2006. őszi vérengzést követően azt ígérték, hogy az Európai Parlamentben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a történtek kivizsgálására. Sem az európai sem a magyar parlamentben nem kezdeményeztek vizsgálóbizottságot. Kérem, szíveskedjenek a nyilvánosság előtt világos választ, magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy MIÉRT NEM?
Kérem, hogy arra is adjanak egyértelmű választ: hajlandóak-e mellém, illetve a Jobbik EP delegációja mellé állni, amennyiben legalább most, közel három év elteltével vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük, immáron a 2006. őszi és azóta rendszeres magyarországi emberi jogi jogsértések kivizsgálására?
Másik kérdésem: hajlandóak-e velem együtt nyilvánosan tiltakozni az ellen, hogy az emberi jogokat folyamatosan és durván lábbal taposó, szemkilövető MSZP képviselőjét, Göncz Kingát választotta az emberi jogokkal foglalkozó szakbizottság (LIBE) egyik alelnökévé az az Európai Parlament, amely a magyar sajtó szerint ez idő tájt a Jobbik kitiltásán munkálkodik?
A nyilvánosság előtti mielőbbi válaszukat várva jó egészséget, s bátorságot kívánok képviselői munkájukhoz!
Tisztelettel
Morvai Krisztina
(Kuruc.info)
2009. július 17., péntek
Meg akarják hurcolni a Gárda főkapitányát
Telefonon megkerestük Kiss Róbertet, a Magyar Gárda főkapitányát, aki az internetről tudta meg, hogy a rendőrség gyanúsítottként akarja kihallgatni. "Meglepő, hogy a Népszabadság már ilyen információkkal rendelkezik, ugyanis én a rendőrségről meg idézést sem kaptam. Nagyon örülök, hogy a Népszabadság nem pártlap és a rendőrség nem pártrendőrség, ezért nincs összefüggés közöttük - fejezte be a főkapitány.
2009. július 16., csütörtök
Árpád-pajzsot ad Morvainak Szörényi; "emlékeztető" szerepet vár a Jobbiktól
Morvai Krisztina a 2006-os októberi rendőri brutalitás kivizsgálásában elvitathatatlan érdemeket szerzett, tevékenységével szembesítette az országot azzal, hogy mit tett a hatalom, ezért lett érdemes az Árpád-pajzsra – jelentette ki Szörényi Levente a Heti Válasznak adott interjújában.
A dal- és zeneszerző cáfolta, hogy a jogásznő jobbikos tevékenysége miatt kapta volna az egyébként a Szörényi nevével fémjelzett Holdvilágárok Alapítvány elismerését. Hozzátette: "nem bánja", hogy Morvai Krisztina bekerült az Európai Parlamentbe. Ma ha valakit megpofoznak azért, mert cigány, rögtön sikoltoznak New Yorkban, ha viszont a hatalom magyarokat veret széjjel, egyetlen szó sem hangzik el - jelentette ki Szörényi.
Nem megoldás, ha egyesek népi együttesekre jellemző öltözetben masíroznak. Nem kétséges az sem, hogy a balhé a bolsevik utódpárt érdeke. Ha a következő kormány képes úgy működni, hogy az emberek látják, nincs szükség masírozó néptánccsoportokra, örülni fogok – mondta Szörényi, aki ugyanakkor leszögezte: tart az SZDSZ-től, a bosszúálló emberek gyülekezetétől, akik cserbenhagyták a hozzá hasonlóakat. Úgy gondolta,, az SZDSZ-szel véghez lehet vinni a rendszerváltást, aztán szerinte kiderült, hogy a liberálisok egy dolgot tudnak nagyon, azt, hogy a kávé nem a cukortól édes, hanem a kavarástól. Ezért "az sem katasztrófa", ha a Jobbik ott lesz az Országgyűlésben jövőre. Legalább lesznek, akik emlékeztetik Orbán Viktort, nem lehet megúszni az elszámoltatást.
Szörényi beszélt arról is, mit ért idegenszívűn. Mint mondta, áthallás csak azok számára van, akik azt akarják belehallani, hogy az idegenszívű azt jelenti: zsidó. Pedig, mint mondta, az ősmagyar is lehet idegenszívű, ha a közössége, hazája semmit nem jelent neki. Az a dúsgazdag, aki Ciprusra menekíti a pénzét, pedig ha itthon adózna, akkor sem kopna fel az álla – na az ilyen a tipikus idegenszívű – magyarázta a zenész.
(Híradó)
Csínytevők
Nem merült fel rasszista indíttatás a kerepesi általános iskola egyik diákjának júniusban történt megverése kapcsán az eljárás jelenlegi állása szerint" – közölte az ügyben eljáró gödöllői rendőrkapitányság sajtóreferense.
Remek, vivát és éljen! Nagy kő esett le a szívemről, hogy a cigány gyerekek nem Nagy-Magyarországot ábrázoló pólója miatt verték meg áldozatukat, hanem mert csak. Mint mondták a rendőröknek, gyerekcsínynek szánták, ezzel akarták felhívni magukra a figyelmet. A szívünk megszakad, szegényekre senki sem figyel, és ilyenkor nincs mit tenni, hát megvernek egy lányt. (Az nem jutott eszükbe, hogy jó bizonyítvánnyal hívják fel magukra a figyelmet.) Valami perverz indíttatásból mobiltelefonnal rögzítették, amint többszörös túlerőben gyepálják szegény lányt, majd a felvételt közzé is tették az interneten.
A rendőrség szerint a gyerekcsíny-teóriára utal a kisfilm címe: Iskolai box. Csak elismerés illeti a nyomozókat ezért a briliáns következtetésért, biztos jó sok Columbót néztek. Fogok néhány jattos fiatalembert, jól megverünk valakit, majd az interneten közzétett felvételnek ezt a címet adom: A virágos réten hancúrozó aranyos gyerekek. A rendőrség szerint tán majd azon vallomásomat támasztja alá a felvétel, hogy mi csak játszani akartunk egy virágos réten.
Csínytevésekkel rogyásig van az ország. Nemrég adtunk hírt egy esetről: egy tizenkét éves kislányt a biciklijéről rúgtak le a cigányok, kiforgatták a zsebeit, azzal fenyegették, hogy megerőszakolják, s az áldozat félelmében bepisilt. A gazdasági bűncselekményekkel megvádolt cigány vezér, a jó Kolompár Orbán pofátlanul csínytevésnek titulálta az embertelen, gyáva gaztettet. A bűncselekmények bagatellizálásában kiváló társ a magát közírónak tartó Kende Péter is, aki az olaszliszkai gyilkosokat gyakorlatilag felmentve arról beszélt, ha ő azt hitte volna, hogy elütötték a gyermekét, lehet hasonlóképpen cselekedett volna. Marian Cozma is nyilván késelős csínytevőknek eshetett áldozatul, a támadók hiába szedték a bodzát, senki nem figyelt rájuk, valami mást kellett művelniük.
A csínytevés szó becsületét vissza kell szerezni. Elsőként rajzoljon mindenki vicces bajuszt a képemre!
(Balczó Mátyás - MH)
2009. július 13., hétfő
Gárda-közlemény a rendőrségi fenyegetéssel kapcsolatban
Az újraszerveződött Magyar Gárda az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (továbbiakban: Etv.) 5. § értelmében nem minősül társadalmi szervezetnek. A fenti törvényhely ugyanis kimondja, hogy nem minősül társadalmi szervezetnek a magánszemélyeknek az egyesülési jog alapján létrehozott olyan közössége, amelynek működése nem rendszeres, vagy nincs nyilvántartott tagsága vagy e törvényben meghatározott szervezete.
Következésképpen a közösség vezetői nem követhetik el a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 212/A. § szerinti egyesülési joggal visszaélés vétségét, mely egyértelműen a feloszlatott társadalmi szervezet vezetését bünteti. Ugyanezen okok miatt a szervezetben tevékenykedő tagok a jelenleg még hatályba nem lépett kormányrendelet alapján sem lesznek szabálysértés miatt szankcionálhatók.
Szebb jövőt!
Országos sajtóiroda
SZNT: Szavazzanak a székelyek az autonómiára a romániai elnökválasztás során!
A Székely Nemzeti Tanács törvénytervezete részletesen leírja az autonóm Székelyföld intézményeit, ezek között Székelyföld elnökének hatáskörét, megválasztását, feladatait. Románia parlamentje kétszer utasította el Székelyföld autonómiastatútumát, a kormány megyei helytartói megakadályozták a helyi népszavazások kiírását, és a hátrányos megkülönböztetést az államhatalom nem egyszer a 1989 előtti rendszer gátlástalanságával gyakorolja.
Ilyen előzmények után várják a székelyeket az urnákhoz, hogy válasszanak elnököt Romániának. Az elmúlt évek gyakorlata, és a politikai szereplőknek Székelyföld autonómiájához való viszonya alapján el lehet mondani, a romániai elnökválasztáson arra kínálkozik választási lehetőség a székelyek számára: kinek az elnöksége alatt kívánnak másodrendű polgárai lenni Romániának.
Erre a válasz csak az alárendeltség teljes elutasítása lehet. Ha Székelyföld polgárai tömegesen a kereten kívül pecsételve érvénytelenítik a szavazólapokat, a román államhatalom és közvélemény számára azt üzenik, csak akkor fognak a romániai elnökválasztásban ténylegesen részt venni, amikor meglesz a törvényes feltétele annak, hogy Székelyföldnek is elnököt válasszanak.
Az érvénytelen szavazat románul: anulat, ugyanazzal a betűvel kezdődik, amellyel az autonómia.
Ennek jegyében indítsunk mozgalmat, legyen a nagy „A” betű választási jelkép és üzenet, legyen minden érvénytelen szavazat egy szavazat az autonómiára!
Sepsiszentgyörgy, 2009. július 10.
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága
(Közlemény)
2009. július 12., vasárnap
Mindannyian úgy öltöztek az Újjászületés Napján - a Jobbik TV különkiadása a tegnapi rendezvényről
A Magyar Gárda erősebb, mint valaha! Ezt bizonyítja a Szabadság téren a kormányzati rendőrterror ellen összegyűlt hatalmas tömeg és a több száz gárdista. A Jobbik nagygyűlésén népmozgalomként újjáalakult a Magyar Gárda. Neves közéleti személyiségek mint Für Lajos, Pörzse Sándor, ifj. Hegedűs Loránt és felesége, Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, a Jobbik EP-képviselői és a párt elnöke, Vona Gábor is a Gárda egyenruhájának felvételével fejezte ki szolidaritását a meghurcolt mozgalom mellett. A Jobbik TV különkiadása!
barikad.hu
Vona a tüntetésen: "A folyamat elindult, és már nem lehet megállítani"
Adjon az Isten!
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött ma ide, hogy kifejezze tiltakozását a kormányzat diktatórikus törekvéseivel szemben, és hogy kifejezze szolidaritását és támogatását a gárdisták felé. A bíróság és a rendőrség szerint a Gárda félelemkeltő, ezért kell a működését tiltani.
Tegye fel a kezét, akiben az MSZP-vel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló fegyveres magáncég, az In-Kal Security kelt félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a gyermekeink számára a drogfogyasztást hirdető Kendermag Egyesület kelt félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a vidéken burjánzó cigánybűnözés kelt félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a Magyarországot felvásárló izraeli építőipari cégek keltenek félelmet! Tegye fel a kezét, akiben a hazánkat kormányzati szinten tönkretevő és kiárusító MSZP-SZDSZ együttműködés kelt félelmet! Tisztelt bíróság, tisztelt ügyészség, tisztelt rendőrség, a sorok között megbujkáló titkosszolgálatok, ma itt több ezer ember nyilvánította ki, hogy mi ébreszt benne félelmet! Követeljük a fenti félelemforrások megszüntetését!
Július 2-án a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is feloszlatta a 10 tagú Magyar Gárda Egyesületet, de nem csupán megerősítette az elsőfokú ítéletet, hanem tovább ment. Azt mondta, hogy a Gárda Mozgalom is része az egyesületnek, így a Mozgalom szervezeti kereteit is feloszlatottnak tekinti. A hazai és nemzetközi politika nyomására született ítélet elképesztő. Természetesen folytatjuk Gaudi-Nagy Tamással a küzdelmet az igazunkért. Az egyesület tagjai pedig asztaltársaságként fogják segíteni a nemzet ügyét. De itt és most nem ez a lényeg. A lényeg, hogy az egyesület további sorsától függetlenül a gárdisták népmozgalma megalakult, vagyis a gárdisták, mint magyar állampolgárok, akik a Szent Koronára tettek esküt, nem hagyják magukat megfélemlíteni ettől a nemzetáruló kormánytól, és a jövőben is élni kívánnak demokratikus jogaikkal. Ránk mindenben számíthatnak. Ha kell mellettük, ha kell mögöttük, ha kell, előttük leszünk. Isten éltesse őket, Isten éltesse mozgalmukat!
A gárdisták az elmúlt két évben bizonyítottak az országnak és a magyar embereknek. A kormánynak ez hét éve nem sikerül. Pontosabban mondva hatvan éve bebizonyítják nap, mint nap, hogy kicsodák. A teljes romlásba vitték az országot, a jelszavuk pedig a következő: igen, valóban a szakadék szélére sodortuk az országot, de semmi baj, jövőre teszünk egy nagy lépést előre. Amíg a Gárda a Hernád menti árvíznél segédkezett, hogy megmentse az ottani, egyébként jelentős cigány kisebbséggel rendelkező falvakat, addig Gyurcsány és Bajnai Sukorón egy környezetszennyező kaszinóvárosról egyezkedett izraeli befektetőkkel. Amíg a Gárda kimentett egy fenyegetett családot Galgagyörkről, addig Bajnai többet tönkretett a Hajdú-BÉT-nél. Amíg a Gárda karácsonykor gyűjtést szervezett az egész országban szegény, sokgyermekes családok részére és kenyeret osztott a Kossuth téren, addig a Gyurcsány-kormány eladta az országot az IMF-nek. Amíg a Gárda az egész ország területén több tucatszor vért adott, a parlamenti garnitúra a vérünket szívta. Amíg a Gárda tagjai minden hétvégén saját pénzükből tankoltak az autóikba, hogy mindenhol ott lehessenek, ahová hívják őket, addig ezek számla nélkül vették fel a parlamentben a költségtérítést. Amíg a Gárda Békésben és Szabolcsban viharkárokat enyhített, addig zárt ajtók mögött Lendvai Ildikó Újhelyi István haját tépte, mert az nem nevezte szexi tinilánynak.
A kormány érzi, hogy hatalma a végéhez közeledik, és hogy utána el kell majd számolnia, hogy felperesből alperes lesz, hogy az állami luxust könnyen felválthatja majd a börtönkoszt. Nem is a parlamenti ellenzékkel küzdenek, mert tudják, hogy onnan nem sok támadás érkezik. Ha húsz évig megvoltak, ezután is meglesznek valahogy. Ezek tőlünk félnek. A hátralévő idejükben a Gárdát és a Jobbikot akarják eltakarítani. A fő ellenségeik mi vagyunk, a nemzeti oldal. És ez jó is így, mert ez az érzés kölcsönös. Mert ahogy ők bíróság elé akarnak állítani, és börtönbe akarnak bennünket zárni jogtalanul, úgy fogjuk majd mi is őket bíróság elé állítani, joggal. Amit ők most támogatnak, azt mi tiltani fogjuk, és amit ők tiltani akarnak, azt mi támogatni.
A gárdisták a rendet, a törvényt tisztelő magyar emberek. Akik be akarják tiltani, azok sem a rendet, sem a törvényeket nem tisztelik, és abban sem vagyok biztos, hogy magyar emberek. A Gárda törvénytisztelete azonban nem egyenlő a diktatórikus törekvések előtti meghajolással. Sőt, ezekkel igenis szembe kell szállni. Küzdenünk kell a jogainkért, mert senki nem fog helyettünk. Múlt szombaton bebizonyítottuk, hogy igenis, van értelme a küzdelemnek, van értelme a nemzeti ellenállásnak. Ráadásul a nap szimbolikus volt. 2002. július 4-én, hét éve volt az Erzsébet-hídi blokád, amikor Budaházy György és néhány tiltakozó lezárta az Erzsébet hidat a szavazatok újraszámlálása céljából. A hídon összeverődő néhány száz ember között én is ott voltam akkor jobbikos barátaimmal. Az a keserű élmény, a rendőri fellépés, az MSZP arroganciája, a Fidesz gyávasága, a magunkra hagyottság ösztönzött ott bennünket, jobbikosokat arra, hogy párttá alakuljunk. Akkor mondtuk ki, ha másra nem számíthatunk, akkor megcsináljuk magunk. Azóta érzem, és ma már tudom is, hogy nincs többé jobb- és baloldal, csak nemzeti oldal van, és akik nem ide tartoznak, azok a nemzetellenesek. Csak nemzeti párt van és csak multinacionális pártok.
A mostani július 4-e a hét évvel ezelőttihez képest azonban nem vereség volt, nem keserű tapasztalat, hanem győzelem. A nemzeti ellenállás tisztaságának, bátorságának és eltökéltségének a győzelme. Innentől kezdve ezt a napot minden évben meg kell ünnepelnünk, mint a bajtársiasság és a nemzeti ellenállás napját! Boldog vagyok, hogy egy lehettem a 216 előállított személy közül. Azóta nagyon sok levelet kapok, amelyben ismerős és ismeretlen emberek fejezik ki nagyrabecsülésüket, köszönetüket. Sokan hősnek neveznek, de a hős nem én vagyok, hanem azok a gárdisták és civilek, akik közé leülhettem. Ti vagytok a hősök, akik újra reményt adtatok ennek a nemzetnek. Én nem tettem mást, mint amit bárki más tett volna egy ilyen helyzetben. Semmi különös nem történt, csak annyi, hogy én úgy voltam öltözve.
Más országokban egy ilyen szervezetet a kormány erősít, támogat, ahogy azt legutóbb Olaszország tette, amely néhány hete felállította a maga nemzeti gárdáját. Nálunk pedig meg akarják szüntetni. Az egész ország nyakig ül miattuk az ürülékben, ők meg azt várják, hogy mi még meg is köszönjük, hogy legalább nem hullámzik. Mennyire abszurd, hogy a vidéki ember a tévében azt látja, amint az a rendőrség, amelynek őt meg kellene védenie, de nem teszi, éppen azokat a gárdistákat ütlegeli, fújja arcon könnygázzal, amelyek eddig igyekeztek őt megvédeni. Ez nem elsősorban a kisrendőrök felelőssége, de milyen jó lenne, ha lenne végre egy hős közöttük is, aki megtagadná a parancsot, aki vállalná, hogy néhány hétre, hónapra meghurcolják az igazságért, aki nem félne. Aki nem szolgálná tovább ezt az MSZP erőszakszervévé züllesztett rendőrségi vezetést. Ez lenne a magyar rendőrség? Szerintem még a paprikaspray-jükben is importpaprika van. Mert itt van pénz mindenre, csillagháborús felszerelésre, izraeli vízágyukra, a talpnyaló rendőri vezetők sztárgázsijára, csak arra nincs, amire kellene. A magyar emberek megvédésére. Az embereket pedig nem a Gárdától, hanem a cigánybűnözéstől, a fehérgalléros politikai bűnözéstől és a multinacionális gazdasági bűnözéstől kell megvédeni.
A jövő héten a Jobbik felállít egy szakmai csoportot, amelynek a feladata az lesz, hogy elkészítse azt a törvényjavaslatot, amely biztosítani fogja, hogy olasz, svájci, amerikai és egyéb országok mintájára működhessen nálunk is a Gárda. Jobbik – legrosszabb esetben is néhány hónap múlva – az országgyűlésben ezt a törvényjavaslatot be fogja terjeszteni, hogy a Szent Koronára esküt tett gárdisták végezhessék nemzetmentő munkájukat – akár a rendvédelemben, akár a honvédelemben, akár a katasztrófavédelemben, akár egyéb területen. Országgyűlési pártként amnesztiát fogunk adni a politikai elítélteknek, ki fogjuk vizsgálni, hogy az elmúlt időszakban kik és milyen parancsra zaklatták a nemzetben gondolkodó magyar állampolgárokat, kik és milyen parancsra próbálták ellehetetleníteni a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét, és azt is, hogy gyakorolt-e valaki politikai nyomást a magyar bíróságra a Gárda-per kapcsán.
Gyurcsány, Bajnai, Draskovics, Szilvási, Szekeres, Lendvai! A folyamat elindult. Bármennyire is szeretnétek megállítani, vagy legalább lassítani, már nem lehet. Magyarország elindult azon az úton, amelynek révén az ország újra a magyaroké lesz. A Jobbik és a nemzeti gondolat népszerűsége folyamatosan nő, és kellő szerénységgel, kellő alázattal, de igen, kimondom, tudja és hallja mindenki: a Jobbik kormányzásra készül. Hogy ez mikor következik be, nem tőlünk függ, hanem a magyar emberektől. Tennivaló van bőven. Úgy vagyunk vele, mint az a sereg, amelyet minden irányból körülvettek, ezért teljesen mindegy, hogy milyen irányból támad. Keményen készülünk és dolgozunk, hogy ha itt az idő, akár másnaptól át tudjuk venni az ország kormányzását. Hogy minél hamarabb segíthessünk, hogy akár holnaptól nekivághassunk a rendrakásnak. Hogy vidéken felállítsuk a csendőrséget, hogy megállítsuk a nemzeti vagyon elherdálását, hogy felelősségre vonjuk a politikai bűnözőket, hogy megmentsük a magyar földet, hogy megadóztassuk a multikat, hogy megvédjük a magyar munkavállalókat, hogy megsegítsük a magyar vállalkozásokat, hogy bezárassuk a TV2-t és az RTL Klubot, hogy minél több magyar gyermek megszületését támogassuk, hogy Magyarországot visszaadjuk a magyaroknak.
A gárdisták között csupa nagyszerű magyar ember van. Az elmúlt két évben volt lehetőségem, hogy megismerjem őket. Büszke vagyok, hogy a barátjuk, a bajtársuk lehetek. Ezek az emberek azok, akikre a nagyapáink büszkék lehetnek, és akikről majd az unokáink mesélni fognak. Ezek az emberek, akikre lehet számítani, akik nem beszélnek, hanem inkább tesznek. Akik minden napját piros betűs ünneppé tennék a magyarságnak, akár úgyis, hogy a vérükkel adják a betűkhöz a tintát. Eddig ők álltak ki értünk, az elkövetkezendő hetekben kötelessége minden tisztességes magyarnak, hogy ő álljon ki értük. Aki a Gárdáért kiáll, az magáért, a szeretteiért, a magyarságért és az igazságért áll ki. Az nem csupán homo sapiens, mint a kormánytagok, hanem ember. Magyar ember, csupa nagybetűvel.
Többször mondtam már, hogy az ország kétharmada jobbikos. Hát most emelem a tétet: mindannyian gárdisták vagyunk.
(Elhangzott 2009. július 11-én a budapesti Szabadság téren.)
(Barikád)
2009. július 11., szombat
Ma tanúi lehetünk a diktatúra utolsó próbálkozásának
Vona Gábor szerint a végnapjait élő diktatúrákra jellemző, ami most hazánkban folyik: a rendőrség folyton változtatgatja álláspontját, a miniszterelnök kitünteti a leghűségesebb karhatalmistákat a gárdisták és civilek jogtalan feloszlatásáért (ti. fűre ülni tilos), a kormány pedig rendkívüli intézkedéssel új szabálysértési tényállást vezetett be a gárdisták ellen. Mindezt egy nappal a mai tüntetés előtt.
Mindannyian gárdisták vagyunk! - ez a jelszava a ma 17 órakor a Szabadság téren kezdődő szolidaritási nagygyűlésnek, melyen sötét nadrágban és fehér ingben való megjelenést kér a szervező Jobbik, bár időközben a Gárda-ruhára vonatkozó "tiltást" visszavonta a rendőrség, melynek 90 millió forintjába került a múlt heti rendezvények "biztosítása".
Aki többet is bír, annak még két programot ajánlunk: 15 órától az Erzsébet téren a HVIM szervez felvezető tüntetést, 16 órától a Szabadság téri református templomban Hegedűs Loránt tart istentiszteletet.
A Fidesz nem tiltakozik a diktatórikus intézkedések, még a múlt heti rendőri agresszió ellen sem (mely a magyar történelemben rekordszámú előállításal járt), miközben egy (azaz 1) állítólagos zsidóverés miatt szót emeltek a narancsbőrűek.
A Kuruc.info folyamatos tudósítással jelentkezik, de mindenkit a részvételre buzdít (hírportálunk mobiltelefonról is kitűnően elérhető). Az olvasóink által készített legjobb fényképeket - mint mindig - a szerk@kuruc.info címre várjuk!
Kuruc.info főhadiszállás
2009. július 6., hétfő
"Minket győzni szültek"
Pedig egykoron éjszakákat, nappalokat és az összes szabadidőmet feláldoztam, azért, hogy tegyek a Fidelitas Fidesz képmutató áruló szervezetéért, jaj bocsánat szövetség és nemzedék… Voltam esőben, szélben, mínusz 20 fokban, aluljáróban nagy pofonok közt, együtt sírva és nevetve, koszorúzáson megvetve. Voltam bezárt szobában,a rákóczi úti irodában, ahol mutyizást folyt a „hatalomért”, voltam Győrben voltam Gyulán, s akkor azt hittem, és gondoltam naivan, hogy na majd mink segítünk a Magyar embereknek.
Ez akkora tévedés volt, hogy soha az életben nem bocsátom meg magamnak. Soha az életben.
Szombaton Rogán Tóni nagyon bátran gondolom és szerintem felsőbb nyomásra, már csak kérdés, hogy csak agyilag, vagy máshogy is nyomták őt, betiltotta a Magyar Gárda és tisztes Magyar emberek békés tüntetést Budaházy György mellet, akit az állam jogtalanul tart fogva.
Ezzel egyidejűleg, szabad utat adva a rendőröknek, hogy békésen ülve tüntető Gárdistákat könnygázzal, gumibottal ütlegelve hurcolják el. Egyetlen Gárdista arcán sem láttam félelmet, bátran néztek, az elnyomók szemébe. Bátran kiálltak a hittükért, és szó nélkül, tűrték az ütéseket és szívták a gáz fojtogató szagát. Mikor ülne be Viktor vagy Petike vagy, Tóni a tüntetők közé? Soha nem fog beülni, mert gyávák. Vona Gábor beült, s ő is ott volt, s őt is elvitték az ávós pribékek. Ezt a fidelitas fidesz soha nem fogja megtenni, mert egy gyáva gerinctelen saját zsebüket és persze egymást tömő csürhe. Mert nem azok a csőcselékek, akik harcolnak a szabadságért, az elnyomásért, a diktatúra ellen. Igen Ti vagytok azok. Egyetlen egy sort sem láttam, semmilyen fórumon internetes honlapon, hogy elítélnétek a szombaton történteket. S ez mindent elmond rólatok.
Szégyelljétek magatokat, és gondolkozatok el, ki van a Magyar emberek mellett és ki ellene.
A barikádok állni fognak, és szerintem a barikádban ellentétes oldalról fogunk farkasszemet nézni.
2009. július 5., vasárnap
A Gárda főkapitányának köszönőlevele bajtársaihoz
Adjon az Isten! Bajtársak!
A tegnapi napon ismét bizonyítottatok-bizonyítottunk. A Magyar Gárda Mozgalom egységes, bajtársias magyarok közössége. Olyan magyar embereké, akiknek csontja törhet, vére folyhat, de hazáját, testvéreit el nem hagyja. Erkölcsi fölényünket, bátorságunkat ezentúl ellenségeink is elismerik.
A Magyar Gárda Mozgalom ezen a néven született meg. Mi nem vagyunk köpönyegforgatók. Magyar Gárda Mozgalom néven ismertek meg minket az emberek, Magyar Gárda Mozgalom néven estünk áldozatává a láncos kutyák agressziójának, és ha kell, a Magyar Gárda Mozgalom neve alatt fogunk meghalni is.
Bajtársak, ezúton szeretnék gratulálni mindenkinek a bátor helytállásért. Jelenleg a formaruha viselése garázdaságnak minősül. De vajon mi a súlyosabb- bátran hazafiasan kiállni magyarságunkért, vagy vigyorgó pofával, élvezettel magyarokat verni-veretni? Mindenki viselje hát bátran formaruháját, mert ezen a ruhán folt még nem esett. Megverhetnek, megalázhatnak, de a végén eljön az Isten adta Szebb Jövő.
Kiss Róbert, Magyar Gárda Mozgalom, Országos Főkapitány
Friss Jobbik közlemény: nem hátrálunk, a rendőrterrort pedig megtoroljuk
"A Jobbikot nem lehet megfélemlíteni, egyetlenegy ártatlan magyar embert ért sérelmet sem fogunk megtorlás nélkül hagyni!".
K Ö Z L E M É N Y
A Jobbikhoz már szombatra virradó éjszaka olyan információk érkeztek, hogy a mai tüntetésen a hatóságok megpróbálják majd célzottan levadászni a Jobbik elnökét és a jelenlévő pártvezetőket. Vona Gábor és a Jobbik elnökségi tagjai közül többen ennek ellenére is részt vettek a politikai foglyok és a Magyar Gárda Egyesület melletti tüntetésen.
Felhívjuk Draskovics és pribékjei figyelmét: meg se próbáljanak a rendőrségi fogdában egy ujjal se hozzányúlni Vona Gáborhoz, a 15 százalékos Jobbik elnökéhez; Kiss Róberthez, a Magyar Gárda főkapitányához; a gárdistákhoz, a magyar vidék utolsó reménységeihez és az ártatlanul elhurcolt békés tüntetőkhöz! Hogy ne ismétlődhessenek meg a 2006-os rendőrségi atrocitások a jogtalanul előállítottakkal szemben, a Jobbik európai parlamenti képviselői és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvédei már a helyszínen tartózkodnak, ahol Vona Gáborékat tartják fogva.
A Jobbik Országos Elnöksége az éjszaka folyamán folyamatosan ülésezik, értékeli a kialakult helyzetet; a meghozott döntéseinkről, válaszlépéseinkről pedig folyamatosan tájékoztatjuk a párt tagságát és félmilliós szavazótáborunkat. A Jobbikot nem lehet megfélemlíteni, egyetlenegy ártatlan magyar embert ért sérelmet sem fogunk megtorlás nélkül hagyni!
Jobbik Országos Elnöksége
2009. július 3., péntek
Hajdú-Bihar megyei kapitány: El lehet menni, ha nem tetszik a Gárda!
Adjon az Isten!
A tegnapi napon született képmutató, sunyi és szégyenteljes koncepciós ítélettel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tesszük:
Az ötvenes évek legsötétebb éveit idéző ítélet született. A hazai, illetve a nemzetközi politikai nyomásnak nem tudott, vagy nem is akart ellenállni a „független magyar bíróság". Az ítéletben különös éllel hangsúlyozták a félelemkeltő magatartást, mint a Magyar Gárda Egyesület fő ismérvét, de mindannyian tudjuk, hogy ez aljas hazugság. Mint ahogy Kolompár Orbán köztörvényes cigánybűnöző hangzatos véleménye is csak egy gyomorforgató színjáték része, mely szerint a másodfokú ítélet új reményt adhat a cigányságnak.
Meggyőződésünk, hogy a t. bíróság még véletlenül sem mérlegelte, vajon a magyar társadalom tisztességes részének ily módon történő arculcsapása nem ad-e új reményt az eddig sem tétlen, antiszociális viselkedésű, bűnöző életformát élő véglényeknek!
Az igazságtalan ítéletbe természetesen nem nyugszunk bele, mivel arra kötelez eskünk, hogy továbbra is végezzük felvállalt feladatainkat a koncepciós per végkifejletétől függetlenül.
A Magyar Gárdát eltiporni nem lehet, és akinek ez nem tetszik, EL LEHET MENNI! ÖRÖKRE!
Szebb jövőt!
Kulcsár Gábor gárdista
Hajdú-Bihar megyei kapitány
Márai Sándor:Füveskönyv
"A hazáról
Mindegy, kik beszélnek hazád nevében? Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni?
Te hallgass hazádra.
Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfelsobb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet a cionista bíróság, a gárdisták folytatják
Jogerős a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása, mert a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2008 decemberi, a feloszlatást első fokon kimondó ítéletét.
Egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel – beszélt mellé a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását kimondó ítélet szóbeli indoklásában a tábla politikai megrendelésre cselekvő tanácsvezető bírája. A Magyar Gárda Mozgalom az egyesület szerves része, a döntés az alperesi egyesület felszámolásával szükségképpen a mozgalomra is kiterjed, annak szervezeti kereteit szünteti meg – tette hozzá.
Az ítélőtábla szerint megállapítható, hogy a Gárda felvonulásai Tatárszentgyörgyön és más etnikai feszültségek által sújtott kistelepüléseken "sértették mások jogait és szabadságát" (a lakosságot terrorizáló cigányok ugyebár senki jogait és szabadságát nem sértik - a szerk.), "mert a helyszínen meglévő konfliktusok megoldása helyett azokat tovább szították (...), az erőszak veszélyét váltották ki”. A bíróság szerint ebből következően "a közrend és köznyugalom a Gárda felvonulásainak színhelyein megbomlott", és így "sérült a kényszerűségből ott tartózkodó személyek biztonsághoz és szabadsághoz való joga".
Gaudi-Nagy Tamás, az egyesület jogi képviselője és Vona Gábor, az egyesület elnöke az ítélethirdetés után utcai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz és a strasbourgi bírósághoz fordulnak.
Az ügyvéd és az egyesület elnöke egybehangzóan megerősítette: az egyesület megszűnt ugyan, de a Gárda tagjai folytatják tevékenységüket.
Vona kifejtette azt is, megítélése szerint az eljárás tétje az volt, hogy a másodfokú bíróság képes-e ellenállni a hazai és a nemzetközi politikai nyomásnak, ami sajnos nem sikerült. A Magyar Gárda ügye szimbolikus ügy, ami bírói úton nem megoldható, "jó döntés nem is születhetett”. Az ítéletnek "beláthatatlan következményei” lehetnek, hiszen "szembemegy a magyar társadalom igazságérzetével” – tette hozzá Vona Gábor.